Ital: általában tea, amit kegyetlen jól csináltak, iható volt rendesen a menzához és kommersz minőséghez képest (és egyébként is); és gyakori volt a tej (sokszor cukros), kakaó, és a tejes kávé. Mindez műanyag kancsóban (a tanároknak üvegkancsó járt), műanyag pohárban kaptuk, és kicsit műanyag íze is volt, de nem is volt olyan rossz. Manapság, boltban méregdrágán vettem már olyat (kávé, tej, kakaó, tejeskávé...), ami konkrétan ihatatlan volt. Tehát nem volt semmi baj azzal a régi menzás itókával (szerintem).

Ebéd (főbb dolgok):

Levesek: gyümölcsleves (borzalom, főleg a mállott gyümölcskompótok ejtették gondolkodóba az embert evés közben....), paradicsomleves betűtésztával (mennyit szórakoztunk vele; emlékszem szavakat raktunk ki a betűkből, de folyton elúsztak. Én baromi türelmetlen lettem egy idő után, és késsel próbáltam visszahessegetni az úszkáló betűket....), néha metélttel, sima húsleves, galuskával, savanyú káposztaleves, rokfortos leves, frankfurti leves (a virslikarikák kivégzése volt ennél a fogásnál az első és fő mozzanat), sima krumplileves, zöldségleves, vagy éppen gombás leves, bableves, gulyásleves (ill. annak mondott zsíros mégis kissé íztelen lé.), galuskás (vagy valamilyen grízes) leves, borsóleves, lencseleves, tojásleves, húsgombócos leves, zellerleves pirított zsömlekockákkal....

Tejbegríz (kakóporral, néha fahéjjal); egész változatosan lehetett enni. Néha simán, ahogy jött, szép sorban, néha összekavartuk, és ocsmány hányás-színe lett, de imádtuk, déha csak félig kavartuk össze, néha pedig mintásra....
Tejberizs: mazsolás őrület. Ált. sima, de néha arra is szórtak kakaót vagy lekvárt. Ez ritka volt nagyon....
Túrógombóc, vagy túrós gombóc jól megporcukrozva, fahéjjal, vagy kakaóporral (vagy csak simán porcukorral); szilvásgombóc, lekváros gombóc, lekváros derelye (mind az előbbi feltétekkel szórva, néha simán porcukorral ezek is....)
Grízes tészta,
Piskóta, avagy piskótakocka (mazsolás) csokiöntettel, néha vaníliás öntettel vagy sodóval: Ó, az a csokoládéöntet.... Ez mindenki kedvence volt (legalábbis senki nem panaszkodott rá, és kinyaltuk a tálat is). Baromi kis adag volt ez nekünk, mindig meredten bámultuk azokat, akiknek még volt a tányérjában....

Tarhonya: szintén alap és klasszikus. Isteni husidarabok voltak benne. Nagyon jól meg tudták csinálni. Otthon soha nem sikerült olyanra, mint a menzán.... (bár ahogy mondani szokták, a nyál, vagy egyéb váladék adja a bukéját a menza kajának.... bocsánat :-) ez van).

Húsgombóc, valamilyen paradicsomos szósszal leöntve, vagy melléöntve: ezt sem lehetett elrontani. Ha fasírt volt, az is istenire sikeredett mindig, csakúgy mint a töltött hús (comb), de a 3-4 darab kicsi húsgombóc paradicsomszósszal nagy becsben volt tartva mindig. Mellé legtöbbször sima főtt krumpli (flancosabban: burgonya, parasztosabban: kumpri) volt, ált. törve, néha hosszába vágva esetenként meg is sózták, ünnepnapokon petrezselyemmel is bolondították....

Spenót, sóska: Valami kőkemény húst kaptunk mellé mindig. A spenótért soha senki nem volt oda. A spenót mellé néha fasírt, vagy valami hús volt, de legtöbbször egy darab víz ízű főtt tojás, ami sózva egész kellemes volt. Na, mentem a nagy adag kenyérért a kosárhoz, és ettem a főtt tojást a "spenót napokon" ebédkor. 

Gombapörkölt, marhahúsos pörkölt (elrágni nem lehetett), disznópörkölt, néha disznósajt ,körömpörkölt, kocsonya, baromfipörkölt, pacal (csak úgy simán, az borzalmas volt: ha az volt  irány a kenyereskosárhoz tankolni....); tehát a különféle pörköltek, mártások kombinációja volt pl. izzsel (néha rizibizi), krumplival (főzve, sütve, krumplipüré, sült krumpli, tört krumpli néha kis petrezselyemmel szórva.....), tésztával, vagy éppen valami főzelékkel....

Nagy ritkán volt valami igencsak apró süti, az isteni volt. (Volt neki egy "becsületes" neve, de az már a múlt homályába vész.... De a sütire tisztán emlékszem hogy nézett ki....) Madártej is volt elvétve (néha sima vaníliás tej, piskótadarabokkal...) Somlói galuska, arany galuska, tiramisu (ritka volt nagyon), császármorzsa, (Somlóit és tiramisut talán nem is a menzán ettem....), sima sütik, pudingok, a jó csomós puding de finom volt.... na és a mákos guba... 

Általában víz, de néha ivólé. Az bizony ünnepnap volt. A műanyag kancsóban felkevert ivólé, amit hiába kevertek akármeddig, a "szárazanyag" ott volt az alján. Másodpercek alatt vált le, de a tanárok üvegkancsójában gyönyörűen lehetett is látni, hogy a fele - olyan furcsa göbös szárazanyag - elvált és ülepedett megállíthatatlanul pillanatok alatt.... De imádtuk.

A napközis uzsonnákból gyakorta lehetett repetázni. Nem kaptunk egy karéj kenyeret, de a repeta által még több is jutott, ha többen hiányoztak... Előfordult a "száraz" ill. kiszáradt kenyér, de elropogtattuk. Leckeírás és "agyhalálállapot" után már minden mindegy volt. A zsíros kenyér hagymával (újhagyma, avagy póréhagyma) isteni volt, de lilahagymával is. Néha pirospaprikával és sóval megszórták, néha borssal, néha "natúr állapotban hagyma nélkül ettük a kissé száraz zsíroskenyeret. Húskrémes, májkrémes kenyér, lekváros kenyér, mézes (vajjal) kenyér (de mindegy volt, milyen feltét van a kenyéren: sós vagy édes egyre ment. Minden meg volt vajazva. A szelet kenyér, azon egy réteg vaj, és rá az aktuális feltét (lekvár, méz, vajas méz: méz össze volt keverve vajjal, húskrém, májkrém, párizsi, kolbász, szalonna, szalámi, sajt, sajtkrém... de első a vaj!!) A teavaj isteni volt, azt már szintén nem lehet visszahozni.... Még önmagában is ettük, olyan különleges és jó íze volt. Persze friss kenyérrel, zsemlével vagy kiflivel volt az igazi. Néha kaláccsal.). Tehát azt is mondhatnák, hogy ott volt a gyakori vajas mézes kenyér, lekváros (vagy jam-es) kenyér (néha az is vajjal turbózva, néha ki tudja, mivel tuningolva), májkrémes kenyér, vagdalt húsos vagy húskrémes kenyér, fapados párizsis kenyér, felvágottas kenyér, sonkás, krinolinos, vagy éppen zala felvágottas kenyér (iskolacsemege, vagy diákcsemege), kolbászos kenyér, sajtkrémes kenyér, vagy éppen sima sajtos kenyér (néha a kenyér helyett kifli vagy zsemle volt. Fő a változatosság).... Néha pedig a száraz kenyérdarabka mellé egy gerezd Medve sajtot kaptunk.  A többség csak simán megette külön-külön, ahogyan az "ég küldte" nekünk. ... A túrós kenyérre is emlékszem. Néha sós túró néha édeskés túró volt a kenyéren. Néha az édes túrót még mazsolával is kombinálták...na azt nem ettem (mazsola) A sós túrót pedig időnként valamilyen felismerhetetlen hússal (pl. szalonna, kolbásszerű hús stb....) De a leggyakoribb, hogy simán adták kombinációk nélkül. A kőrözöttes kenyér viszont lepipált mindent. Egyszer - talán egy kezdő konyhás ügyködött a kajánkkal most már tudom,hogy miért is kaptunk jó vastagon, mert valószínüleg a raktár készlet igen csak leakart járni és gyorsan ki kell adni mielött nagy mennyiséget dobnánk ki a kukába vagy a moslékba- nagyon vastagon kaptuk a kőrözöttet. A többség örült neki. Aki nem, azon "segítettünk". Szépen megvékonyítottuk a feltétet, és elosztottuk, mert sokan kértek még. Az egy jó uzsonna volt..... A tojáskrémes kenyér még nagyon finom volt (valami pástétomszerű dolog volt, de erősen más, mint amiket ma lehet kapni - készíteni meg nem lehet házilag, hiszen soha semmi nem úgy sikerül, mint a jó öreg menzán anno....). Olyan is előfordult (igaz ritkán, tényleg csak egyszer-egyszer az egész sulis időszakom alatt), hogy elfogyott a vaj vagy nem volt, nem kaptak feltéteket, de kenyér volt. Az ebédről maradt szafttal, ill. főfogás zsírjával meglocsolták picit a kenyeret, elkenték, és kész is volt az uzsonna. 

Mindezekhez soha nem volt ital, mindenki szerzett magának a csapból vizet, ha szomjazott, de igazából az uzsonna közvetlenül hazamenetel előtt volt, így nem fáradtunk ivással, inkább mielőbb felhúztuk a nyúlcipőt, és rohantunk, mint akit késsel kergetnek.....*****