Palacsinta

A palacsinta eredete a római korból származik, neve latinul placenta volt. A lepényszerű tésztát kerek kövön vagy a legendárium szerint bronzpajzson sütötték. Azonban tudni kell a pajzsos sütésről, hogy a római legionáriusok pajzsa a Scutum valójában fából készült, akárcsak a Clipeus, vagyis megkérdőjelezhető ennek igazságalapja. Összetétele liszt, víz és kevéske só volt. Nagyon fontos szerepet játszott a római légiók ellátásában, mert hosszabb ideig eltartható volt. Ekkoriban nem édes tölteléket használtak, hanem húsfélékkel fogyasztották. A kutatások szerint a palacsinta a római légiók nyomán terjedhetett el a Duna medencéjében és tőle nyugatabbra is, német, francia, angol vidékekre. Az első feljegyzéseket – amelyekben egy recept is szerepelt – már 1439-ben lehetett olvasni. A palacsintakészítés első magyar nyelvű leírása az erdélyi fejedelmi udvar fő szakácsának a 16. század végén írt szakácskönyvében olvasható. A néphagyomány szerint húshagyókeddig minden olyan elspájzolt élelmiszert el kellett fogyasztani, amit a másnapi hamvazószerdával kezdődő negyvennapos böjt alatt tilos volt enni. A palacsintatészta egyik alapanyaga a tojás, és a kisütéséhez akkoriban zsírt használtak, így ideálisnak bizonyult a feleslegessé vált tartalékok felhasználására. Az angolszász országokban palacsintát megünneplő nap született, mely napon palacsintasütő, -evő, -feldobó, -tekerő stb. versenyeket rendeznek. Az ünnep alkalmából világrekordok megdöntésével kísérleteznek palacsintaevő, -eldobó, -elkapó kategóriákban. 1994-ben Rochdale-ben sütötték ki a világ legnagyobb palacsintáját, amely 15 méter átmérőjű, 3 tonna súlyú, és kb. 2 millió kalóriát tartalmazó édesség volt.

16. századi erdélyi fejedelem konyhája

Vélhetően ez a legrégebbi ismert magyar, egységes szakácskönyv. A kézirat címlapja hiányzik, ezért a mű pontos címét és szerzőjének nevét nem ismerjük, azonban az írás bevezetőjéből következtetni lehet arra, hogy a címe Szakács Tudomány lehetett. Kiderül, hogy mindez egy magyar ember munkája, mivel több ízben tesz említést arról, hogy "ezzel mi magyarok nem igen élünk, de egyéb nemzet gyakran", továbbá az, hogy nem fordításról, hanem egy magyar nyelven megírt alkotásról van szó. A szövegben konkrét utalás történik arra, hogy szerzője erdélyi magyar ember: "mi erdélyiek nem igen élünk vele, hogy ludat főzzünk riskásával, az szász nemzetek itt is követik azt az eledelt, azonképen a szomszédországbeliek is."3 Egyértelmű tehát, hogy a könyv szerzője szakács volt, és arra is kapunk választ, hogy mesterségét hol gyakorolta. Megtudjuk, hogy nagy udvartartásban szolgált, külön utasításokat adott arra vonatkozóan, hogy miként kell a fejedelem számára főzni, hogyan kell neki tálalni: "a tikmonyból4 való híg rántottát sülve fejedelemnek ezüst tálban kell készíteni, és abban is kell fel is adni5."6 Kiderül tehát, hogy nem csupán az étel minősége volt fontos az úri étkezések alkalmával, hanem az is, ahogyan az ételt tálalták. A részletekre már akkor nagyon odafigyeltek.

A palacsinta szó kiinduló területén, Erdélyben, valóban kétféle palacsinta használatos még a legújabb korban is. Ujjnyi vastag parasztpalacsinta kelt tésztából és urason (urasan) készült vékony palacsinta folyékony, nem kelesztett tésztából. A vastag kelt palacsintának is mindkét oldalát sütötték zsíron, olajon serpenyőben vagy sütőkövön. Nem töltötték, lehetőleg cukorral meghintették. Az erdélyi parasztságnál a 19. század elején a vékony palacsinta is igen elterjedt volt. Serpenyőben vagy sütőkövön sütötték, az utóbbi esetben a Székelyföldön, Alsó-Fehérben kőre-leppencsnek is nevezték. Ha a vékony palacsintát megtöltötték, a szilvaízre, túróra a tészta felét ráterítették .A palacsinta sütő kő lapos kerek kő (később vas), amit a tűzhelyen kövekre vagy vas-háromlábra állítottak, zsiradékkal megkenték. A vastag tésztát ráfektették, a hígat öblös fakanállal rátöltötték. A sütőkőre csepegtetett tészta nevét vette át a bukovinai székelyeknél az ujjnyi vastag, kelesztett árpalepény leppalacsinta (árpapalacsinta) elnevezése.A palacsintasütő-kövek használata az 1900 körüli években Háromszéktől a Bodrog-közig a keleti magyar nyelvterületen fordult elő. Ebben az övezetben a vékony palacsinta paraszti készítése is nagy múltú sokfelé. Búza mellett árpából, vótér-ból, hajdinából és kukoricalisztből is sütötték. A Bodrogközben kövönsültnek nevezték. Ez a keleti vidék az egyetlen a magyar nyelvterületen, ahol palacsinta (vastag és vékony) a hagyományos ünnepi táplálkozásban szerepel. Háromszéken, Csíkban, Moldvában farsangi sütemény, a Székelyföldön hordták gyermekágyas asszonynak. Mellette köznapi étel is. A hazai szakácsművészet a palacsinta szót már 1600 körül a híg tésztából, serpenyőben, mindkét oldalán sütött vékony palacsintára foglalta le. Az úri, majd polgári konyhán folyamatosan így szerepelt. A 17. század végén még nem töltötték, a 19. század elején rendszeresen megtöltötték. Ezt a palacsintát a szűkebb Magyarországon a parasztság a polgári konyhából vette át, de csak 1900 körül. Ritka hétköznapi ételként honosodott meg náluk.

Gundel palacsinta

Ha azt mondjuk Gundel palacsinta, akkor mindenki tudja miről van szó. De nem biztos, hogy a története is köztudott. Így hát járjunk utána. A történet 1857-ben kezdődött, amikor a 13 éves Johann Adam Michael Gundel, egy bajor pékmester fia harminc márkával a zsebében felkerekedett, hogy szerencsét próbáljon Budapesten. A sikeréhez vezető úthoz végigjárta a szakma összes lépcsőfokát majd 1869-ben meg is vette a Bécsi Sörházat. Az üzlet annyira beindult, hogy 2 évre rá újabb éttermet vásárolt, a Virágbokor Vendéglőt, melynek törzsvendégei között tudhatta például Liszt Ferencet és Mikszáth Kálmánt is. A sikertörténetet fia, Gundel Károly folytatta. 1910-ben vásárolta meg a városligeti Wampetich vendéglőt. Az étterem meg is kapta egyből a Gundel nevet. A hely hamar híressé vált és Gundel Károly is nemzetközi hírnevet szerzett. A történet szerint a Gundel-palacsintát eredetileg Márai Sándor felesége, Matzner Lola találta ki. Egy Márai-darab premierjét követően a Gundelben tartottak bankettet, Lola pedig egy régi családi receptet felújítva elkészíttette saját desszertjét. Gundel Károlynak annyira ízlett az édesség, hogy Márai palacsinta néven felvetette az étterem étlapjára. De a Márai házaspár emigrációját követően 1949-ben az államosított étteremben ez a név az étlapon sem szerepelhetett, így Gundel palacsintára kellett átnevezni. A palacsinta és a Gundel család hírneve azóta is töretlen. A Gundel étterem a mai napig várja vendégeit, így ha arra járunk és megkívánunk egy palacsintát, akkor ne habozzunk. De természetesen otthon is elkészíthetjük ezt a mennyei desszertet.

Gundel-palacsinta

Hozzávalók 12 darabhoz

PALACSINTATÉSZTÁHOZ

1,5 bögre tej
1 bögre liszt
0,5 bögre szódavíz
2 tojás
1 evőkanál cukor
1 zacskó vaníliás cukor
1 csipet só

TÖLTELÉK HOZZÁVALÓI

30 dkg darált dió
10 dkg cukor
2 dl tej
reszelt narancshéj
őrölt fahéj
rumaroma

CSOKIKRÉM

2 dl tej
2 dl tejszín
3 tojássárgája
9 dkg étcsoki
5 dkg vaj
5 dkg cukor
2 evőkanál kakaópor
1 kávéskanál étkezési keményítő
1 csomag vaníliás cukor
rumaroma

DÍSZÍTÉSHEZ

2 dl tejszín
porcukor

Elkészítés:

A tésztához tedd egy nagy tálba a lisztet, öntsd hozzá a tejet, keverd simára gépi habverővel, majd dolgozd bele a többi hozzávalót is. Arra ügyelj, hogy a tészta ne legyen se túl híg, se túl sűrű. Hagyd pihenni legalább 20 percig, majd kevés olajon süsd ki a palacsintákat.

A töltelékhez a diót daráld meg, és keverd össze a cukorral. A tejet öntsd egy fazékba, és tedd fel forrni. Ha már meleg, rakd bele a cukros diót, és főzd fel. Majd tedd félre hűlni, és ízesítsd a keveréket reszelt narancshéjjal, rumaromával, őrölt fahéjjal. Ha a töltelék egy kicsit hígnak tűnik, tehetsz bele kevés zsemlemorzsát is.

A csokikrémhez a tojássárgákat a cukorral és a vaníliás cukorral keverd habosra, majd add hozzá az étkezési keményítőt. Öntsd egy másik fazékba a tejet, és kezdd melegíteni. Ha már langyos, rakd bele az apróra tördelt csokit és a vajat, kicsivel később öntsd bele a cukros tojássárgákat, és főzz sűrű krémet. Majd keverd bele a kakaóport, a rumaromát, a végén pedig forgasd össze a keményre felvert tejszínnel.

A palacsintát rakd egy tányérra, az egyik felét kend meg a diós krémmel, és hajtsd háromszög alakúra. Szórd meg porcukorral, és öntsd le csokikrémmel. Tálalás előtt a tejszínt verd kemény habbá, töltsd nyomózsákba, és díszítsd vele a palacsintát.

kép forrása

Hortobágyi palacsinta

A hortobágyi palacsinta, vagy hortobágyi húsos palacsinta egy magyar ételspecialitás, darált pörkölttel töltött sós palacsinta, a pörkölt szaftjából és tejfölből készült mártással. Étlapokon általában előételként szerepel, de laktató mivolta miatt főételként is fogyasztható. Az étel neve ellenére valójában nem a Hortobágyról származik, az 1958-as brüsszeli világkiállításra találta ki egy magyar szakács, nevét egyszerű marketingfogásként kapta a kifejezetten a kiállításra kreált, összevágott borjúpörkölttel készített étek. Egyedi íze, könnyű elkészítése miatt hamar népszerű étellé vált. Egy hasonló receptet már az 1930-as években is publikáltak.

Pörkölt.:

Az alföldi pásztorok főzte húsból 250 év leforgása alatt a magyar konyha jellegzetes és uralkodó paprikás fogásai alakultak ki. Gróf Gvadányi József (1725-1801) 1790-ben íródott "Egy falusi nótáriusnak budai utazása"(https://mek.oszk.hu/04900/04923/04923.pdf) című művében a gulyáshús még csak hagymával és borssal készült. Egy másik művében (Rontó Pál) pedig csupán hagymával. Gróf Szirmay Antal szerint (Hungaria in parabolis, 1804, 1807) a gulyáshús fűszerei a hagyma, a bors, az ánizs és kapor. A gulyáshús elnevezés kívülről, a grófi szerzőktől jött, hiszen a pásztorok az ételnek nevet nem adtak. Erre az időre esett, hogy a receptet eltanuló parasztok a gulyáshúsra már a "pörkölt" nevet kezdik használni. Eredeti értelmében tehát az irodalmi gulyáshús és a paraszti pörkölt egy és ugyanaz és ebben az időben még nem jellemző rá a paprika. A gulyásos hús, vagy más néven pörkölt, tehát már az ezerhétszázas évek második felében, végén készen állott. Már csak a "történelmi pillanat" és a háromszáz éve Európába érkezett paprika hiányzott, hogy elkezdődhessen paprikás ételeink karrierje és kialakuljanak a ma is ismert anyaországi konyha alapjai.

A paprikát Diego Alvarez Chanca 1494-ben, Kolombusz második útja során gyűjtötte be és írta le, de a növény Magyarországra csak valamikor 1570 körül jut el, akkor is dísznövényként. "Török bors" néven elsőként Szenczi Molnár Albert említi 1604-ben megjelent latin-magyar szótárában. "Új füves és virágos magyar kert, mellyben mindenik fűnek és virágnak Neve, Neme, Ábrázatja, Természete és Ezekhez képest külömbféle hasznai értelmessen meg-jegyeztettek Csapo Jósef medicinae doctor és Nemes Szabad Királyi Debretzen Várossának Phyzikussa által" (1775) című műben (érdemes bele olvasni kicsit nehéz de érdekes: https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_ORVO_Muzealis_34_Csapo_Uj_fuves_es_viragos/?pg=285&layout=s )

találkozhatunk "Török-bors, paprika, kerti-bors" címszóval (385. növény), ami jelzi, hogy ekkorra már ismert (és használt) fűszernövény volt. Csapó József (1734-1799) művében így ír a paprikáról:

Ezt kertekben termesztik, és a' piros hoszszú gyümöltseit a' paraszt emberek porrá törik, és eledeleiket avval borsozzák. HASZNARA nézve egyebet nem írhatok felöle, hanem hogy igen erös eszköz ez, és ember vérét igen meg-hevitti. Egyébként ha etzetbe vetik a' paprikát, az töle erössebb."

A paprika és paprikás ételek megítélésére hatással volt a pásztorok és a jobbágyok életét idealizáló nemzetteremtő romantika is. Ezt támasztja alá az is, hogy magyarországi utazása során (1793-1794) a drezdai születésű szász természetbúvár Gróf J.C.Hofmannsegg a paprikás húst már "magyar nemzeti étel" megnevezéssel írja le. A paprikával készült és az anyaországi gasztronómiában tipikusnak tekinthető pörkölt nagyjából az Alföldön rekedt meg és nem terjedt tovább a legközvetlenebb szomszédság kivételével. A 19. század elejétől számított terjeszkedése több hullámban bő egy évszázadot is igényelt, mire az ország nagy részén ismertté és a konyha részévé vált.

A pörköltkészítés technológiája egyszerű: zsírt (olajat) hevítünk, beletesszük az apróra vágott, vagy reszelt hagymát és pirítjuk. Az őrölt édes-nemes paprika két megoldással kerülhet a hagymához. Az általam kedvelt esetben a tűzről lehúzott forró zsír-hagyma keverékhez hintjük a paprikát, összekeverjük, majd ehhez adjuk a húst és a tűzre visszatéve gyakori kevergetéssel, szükség szerint kevéske víz hozzáadásával 140°C feletti hőmérsékleten pörköljük, sütjük zsírjára a húst, miközben kialakul a pörkölt szaft

Forrás: Csíki Sándor: Nemzeti ételeink (az ellopott írás)

Hortobágyi palacsinta recept

Hozzávalók

4 adagnyi töltelékhez:

6 db csirkecomb,

só ízlés szerint,

bors ízlés szerint,

fűszerpaprika ízlés szerint,

1 dl napraforgó olaj,

2 db vöröshagyma,

2 gerezd fokhagyma,

1 liter víz,

1 db paprika,

1 db hegyes erős paprika,

1 db paradicsom,

330 g tejföl,

2 evőkanál finomliszt

A palacsintához:

15 dkg finomliszt,

só ízlés szerint,

3 db tojás,

3.5 dl tej,

0.5 dl napraforgó olaj

A csirkecombokat sózzuk-borsozzuk, a bőrt pedig mindenképpen hagyjuk rajta, hiszen a benne lévő kollagén segít nekünk abban, hogy a szaft sűrű, vastag, kanál hátán megtapadó legyen, anélkül, hogy lisztet meg mindenféle fölösleges keményítőt kellene használnunk. Egy lábasban olajat hevítünk, és körbepirítjuk a combokat, majd félretesszük.
Ugyanebben a lábasban folytatjuk az apróra vágott vöröshagyma párolásával (szükség szerint kevés vízzel rásegíthetünk a folyamatra). Jöhet mellé a felaprított fokhagyma, majd néhány perccel később az apró kockára vágott paprikák és paradicsom. Kevés vízzel felöntjük, és összefonnyasztjuk a zöldségeket. Sózzuk-borsozzuk, megszórjuk fűszerpaprikával (akár egy kevés köménymagot is adhatunk hozzá).

Ha összeállt a pörköltalapunk, visszatesszük a megpirított csirkecombokat, óvatosan keverünk rajta egyet, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje őket. Puhára főzzük, közben elkészítjük a palacsintatésztát.

Egy tálba szitáljuk a lisztet és a sót, majd jöhetnek a tojások és folyamatos keverés mellett a tej, végül egy kevés olaj. Csomómentesre keverjük, és a hűtőben pihentetjük legalább fél órát, majd enyhén olajozott serpenyőben kisütjük. Amíg a tészta pihen, visszatérhetünk a pörkölthöz!

Ha a csirkecombok megpuhultak, kihalásszuk őket. Egy tálba öntjük a tejfölt, majd rászórjuk a lisztet, és csomómentesre keverjük. Egy-két merőkanálnyi szafttal elkeverjük, majd az egészet a lábasba öntjük, és elkeverjük, sűrűsödésig tovább főzzük.

A csirkecombokat apróra vágjuk, szálakra szedjük, majd a sűrű szaftból 1-2 merőkanállal hozzákeverünk.
A kisült palacsinták közepére halmozunk 2-3 evőkanálnyi szaftos csirkét, majd jöhet a palacsintahajtogatás: háromszögekbe összehajtva vagy kis batyukba is pakolhatjuk a húst, tálalás előtt pedig locsoljuk meg a paprikás szósszal. Ezt csakis közvetlenül előtte tegyük, mert egyébként a palacsintatészta magába szívja az isteni, krémes feltétet.

A palacsintának nemcsak a neve változik országonként, hanem az összetétele is

Franciaország (crêpe)

Francia palacsinta recept

Hozzávalók 16 darabhoz

2 bögre liszt
1 bögre tej
1 bögre habtejszín
0.5 bögre cukor
5 db tojás
5 dkg vaj
2 evőkanál narancslikőr
1 csipet só
1 teáskanál vaníliaaroma

Előkészítési idő: 15 perc
Elkészítési idő: 20 perc

Elkészítés:

A tojást üsd egy tálba, keverd össze a cukorral, a sóval, a vaníliával, a tejszínnel, a narancslikőrrel, a liszttel, majd több részletben öntsd hozzá a tejet. Az olvasztott vajat csak a végén add hozzá. Habverő vagy robotgép segítségével dolgozd simára a masszát. Takard le, és pihentesd legalább 20 percig.

A sütéshez kevés vajat hevíts fel egy serpenyőben, majd kanalazd bele a tésztát. Amikor a palacsinta megszilárdul, és a széle elkezd színesedni, óvatosan nyúlj alá, és határozott mozdulattal fordítsd meg. Ha kész, csúsztasd át egy tányérra.

Lengyelország (nalesniki)

Lengyel almás palacsinta

2,5 dl tej
30 g élesztő
1 tk cukor
50 ml cukor (ez 1/4 csésze, ami kb. 4 dkg)
2 tojás
5 g vaníliás cukor
1 ek olaj
250 g liszt
2 db apróra vágott alma

2,5 dl tej langyos tejbe belemorzsoljuk a 30 g élesztőt és belekeverjük az 1 teáskanálnyi cukrot. A sütőben 40°C-on 5-10 perc alatt felfut, de idővel szobahőmérsékletlen is jó lesz. Ezalatt az 50 ml cukrot 2 egész tojással felverünk. Ezután ezt a két dolgot összekeverjük és hozzáadunk 5 g vanilliás cukrot, 1 ek olajat és folyamatos keverés közben 250 g lisztet is. Az eredeti recept 1 ek Grand Marnier-t is ajánl, de nekem nem tetszett benne az alkohol, úgyhogy ezt legközelebb kihagyom. Amikor sima a massza, akkor mehet bele 2 db apróra vágott alma is. Én kb. 3-4 mm széles szeletekre vágtam az almát, majd a szeleteket kb. 5 mm széles csíkokra. Így a kész sütiben még érezni külön az almadarabokat, de mégsem túl nagyok. Persze gondolom le is lehet reszelni, de nekem így jobban tetszett. Ezután 45 percig tovább kelesztjük a 40°C-os sütőben, majd kis vajon nem túl meleg serpenyőben megsütjük. Nagyjából 2 evőkanálnyi tésztát tettem a serpenyőbe és ebből születtek a fél centi vastag és 10 centi átmérőjű sütik.

Oroszország (blini)

Hozzávalók -60+ darabhoz

A blinihez

20 dkg rétesliszt
20 dkg kenyérliszt
4 dl tej
5 dkg vaj
20 dkg tejföl
20 g élesztő
4 darab tojás
2 csipet só

Elkészítés:

A tojásokat lazán felverjük, elkeverjük benne a tejfölt, az élesztőt, a tejet és a puha vajat, beleszórjuk a sót, majd folyamatos keverés közben hozzáadagoljuk a kétféle lisztet, és csomómentesre keverjük a tésztát. A tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk 1 órán át pihenni. A megkelt tésztából evőkanálnyi adagokat rakunk egy kivajazott serpenyőbe, és 1-2 perc alatt aranybarnára sütjük mindkét oldalukat.

Bármit rakhatunk rá.

Egy kedves kis mese:

Lázár Ervin: A manógyár

A soványító palacsinta

Kriszti királykisasszony nem sajnálta volna érte a fele országát. Kincstárából a legszebb smaragdot. Karkötőt, gyűrűt, feliratos trikót, akármit! Meg is hirdette a Királyok Lapjában: "Fele országom, kincstáram legszebb smaragdja, karkötő, gyűrű, feliratos trikó, akármi annak az embernek, aki megutáltatja velem a palacsintát."

Kriszti királykisasszonynak nyomós oka volt rá, hogy megutálja a palacsintát: Ő maga volt a nyomós ok. Mert gömbölyű volt, mint egy búbos kemence, széles, mint egy szalmakazal, és vastag, mint a rácpácegresi Nagyszederfa.

S mindez miért?

Bizony azért, mert módfölött szerette a palacsintát. Palacsintával kelt, palacsintával feküdt, a palacsinta volt a mindene. Na, özönlöttek a hirdetésre a különböző doktorok, kuruzslók, kutyapecérek. Egyik injekcióval próbálkozott, a másik ráolvasással, a harmadik kocsikenőcsös palacsintával; majd ettől megundorodik, jajdefinom, mondta Kriszti királykisasszony, és befalt a kocsikenőcsös palacsintából háromszázat, az injekcióra rá se hederített, a ráolvasás szertefoszlott, mint egy nyár végi bárányfelhő – csak a palacsinta, a sok palacsinta, meg a palacsinta.

– Tessék velem megutáltatni a palacsintát – toporzékolt Kriszti királykisasszony egy ízes meg egy mézes palacsinta között. – Karcsú akarok lenni, mint a nádszál, hamm, egy túrós, lenge, mint a tavaszi szellő, hamm, egy kakaós, hamm-hamm-hamm. Már-már úgy látszott, hogy senki sem tud kifogni Kriszti királykisasszony ádáz szenvedélyén, amikor az erdő felől megérkezett a legeslegutolsó pályázó is, egy nagydarab, kövér, sántikáló ember (gondolom, azért sántikált, mert fájt az Achilles-ina), és azt mondta:

– Kedves Kriszti királykisasszony, dehogyis kell neked megutálnod a palacsintát, éppen ellenkezőleg, annyit ehetsz belőle, amennyit akarsz, csak az a fontos, hogy az én találmányomból egyél, mert tudja meg mindenki, én, a lángelméjű föl- és kitalálnok, föltaláltam a soványító palacsintát.

Így szavalt a nagydarab, kövér, fájós lábú – s amint tőle hallottuk: lángelméjű – föl- és kitalálnok.

Kriszti királykisasszony lelkesült arccal a nyakába borult:

– Óh, megmentőm – sóhajtotta –, ide azt a soványító palacsintát!

– Egy pillanat – mondta a nagydarab ember, kibontakozott Kriszti királykisasszony karjai közül, és a zsebéből valami csigaszerkezet-félét, meg egy jó hosszú zsineget kotort elő. Az egészet fölhajította egy jó magas fa legfelső ágára, s egy kicsit huzigálta a madzagot.

– Na, most jó – mondta. – Ide egy palacsintát! A palacsintát fölerősítette a csiga zsinórjára, és fölhúzta a fa legtetejére. – Tessék, Kriszti királykisasszony, edd meg!

– De hogyan? – rémüldözött Kriszti királykisasszony.

– Mássz föl érte! Esküszöm, mire az ezredik soványító palacsintát megeszed, karcsú leszel, mint a nádszál, és lenge, mint a tavaszi szellő.

– Brr-krccs-riccs-reccs-zrr – így szóltak az ágak, amint Kriszti királykisasszony szuszogva, fújtatva, lihegve szuszogott, fújtatott, lihegett fölfelé a fán. Ez volt ám a mászás! Mint a záporeső, szakadt Kriszti királykisasszony verítéke. Fogadjunk, fogyott vagy tíz dekát, mire a fa tetejére ért. Szusszant egyet, és hamm, befalta a palacsintát.

– Én innen többé le nem megyek – mondta nekikeseredetten.

– Húzzatok föl még egy palacsintát!

– Azt már nem – mondta odalent magabiztosan a kitalálnok. – De ha lejössz, idenézz, mit kapsz! – Mutatta, hogy mit. – Lekváros!

– Húúú – mondta Kriszti királykisasszony, és recsegve, ropogva, szuszogva, fújtatva megindult lefelé.

Zirrzörr, az ágak, sitty-sutty, a levelek. És lent, hamm, a lekváros!

– Megy ez, kérem – vigyorgott a kitalálnok, és ügyes szerkezetével máris húzta a fa tetejére a következő palacsintát.

– Rajta, Kriszti királykisasszony!

De Kriszti királykisasszony, ahelyett hogy mászni kezdett volna, elfeketedett, ellilult, elzöldült, és kitört, mint egy gejzír.

– Te hóhér, te körmönfont csaló – ordította –, még hogy soványító palacsinta! Csak nem képzeled, hogy ágheggyel böködtetem, fakéreggel horzsoltatom, mászással gyötörtetem a drága testem! Poroszlók, elő! Vágjatok huszonötöt a háta végire!

A nagydarab föl- és kitalálnok lángelme nélkül is láthatta, hogy ennek fele sem tréfa, meglendítette hát súlyos testét, és nyilalló Achilles-inakkal rohant arra, amerről jött, az erdő felé. Nyomában a poroszlók suhogtatták a pálcájukat. Futott szegény kitalálnok, ahogy bírt, és közben azt motyogta:

– Pedig ágheggyel böködtetés, fakéreggel horzsoltatás, mászással gyötörtetés nélkül nem megy. Esetleg egy kis futás sem árt – tette hozzá, és vágtázott a fák közt, ahogy a lába bírta. Így történt, hogy Kriszti királykisasszony máig is gömbölyű, mint a búbos kemence, széles, mint egy szalmakazal, és vastag, mint a rácpácegresi Nagyszederfa. Bezzeg szegény nagydarab, kövér, fájós lábú föl- és kitalálnok! Éppen tíz kilót fogyott, mire a poroszlók abbahagyták a kergetését. Lihegve és kedvtelve nézte megkarcsúsodott alakját egy patak tükrében, és azt mondta:

– Mégiscsak nagy találmány a soványító palacsinta!