Mártások
A mártásnál ügyelni kell arra, hogy se nagyon híg, se nagyon sûrû ne legyen, és a rántással mindig jól összeforrjon, és csomós ne legyen.Ezt úgy kerüljük el legjobban, ha a rántást hideg vízzel eresztjük föl, és gyakran erősen megkavarjuk. Ha mégis előfordul, hogy csomós, úgy tálaláskorát kell szűrni.
Paradicsommártás:
Néhány szép paradicsomot megmosunk, fazékba rakjuk, összetörjük, és kevés vizet öntünk rá, és jól meg főzzük. Ha jól forrt, szitára öntjük és kinyomjuk.Készítünk szép vékony rántást, ráöntjük a paradicsomot,teszünk bele sót, cukrot és forrni hagyjuk. A leveshúsmellé föltálaljuk.
Vöröshagymamártás:
Készítünk szép barna rántást, teszünk bele apróra vágott vöröshagymát, ezt jól pároljuk, ha a hagyma megpirult, föleresztjük, teszünk bele sót, pici cukrot, ecetet és jól forrni hagyjuk. Tálaláskor a szûrõ kanálon átszűrjük a csészébe, hogy a hagyma ne legyen benne látható, hanem a mártás szép sima legyen.
Kapormártás:
A kaprot jól megmossuk, és apróra vágjuk. Egy lábosba zsírt teszünk, beletesszük a kaprot és pároljuk,azután meghintjük liszttel, és ismét pároljuk, míg a liszt megbarnul. Akkor föleresztjük vízzel, vagy levessel,teszünk bele sót, pici cukrot, ecetet, kevés tejfölt és forrni hagyjuk.
Sóskamártás:
A sóskát megtisztítjuk, jól megmossuk, és apróra vágjuk. Egy lábosba zsírt teszünk, ezen a sóskát puhára pároljuk, meghintjük liszttel, ismét pároljuk. Föleresztjük vízzel vagy levessel, jól elkavarjuk, teszünk bele sót,forrni hagyjuk. Tálalás előtt tejfölt teszünk bele.
Meggymártás:
A meggyet megmossuk, leszedjük csumáját, azután kiszedjük a magját. Egy lábosba kevés zsírt teszünk,beletesszük a meggyet, és pároljuk, azután meghintjük liszttel, és vízzel föleresztjük, teszünk bele sót, cukrot, a meggy levet jól forrni hagyjuk. Meggymártás más módon. Szép érett meggyet, megmosunk, kifejtjük a magját és kevés cukorral pároljuk. Egy jó kanál tejfölben lisztet simára kavarunk,öntünk hozzá vizet, ráöntjük a meggyre, teszünk bele sót, és jól forrni hagyjuk.
Uborkamártás:
Vizes uborkát apró kockára vágunk. Egy lábosba teszünk zsírt, teszünk bele kevés cukrot,és szép sárgára pirítjuk, ha a cukor szép sárga, úgy beletesszük az uborkát, és puhára pároljuk, hogy a levét elfője. Ha zsírjára sült, teszünk bele lisztet, ha a liszt megpirult,föleresztjük vízzel, teszünk bele sót és jól forrni, hagyjuk. Tálaláskor kevés tejfölt teszünk bele. Ha nem elég savanyú, pici ecettel, vagy citrommal ízesítjük. Uborkamártás más módon: Az uborkát apró kockára vágjuk, 1 jó kanál tejfölt,1 kanál liszttel simára kavarunk, ha szép sima, öntünk rá vizet, és a tűzön felforraljuk, ha forr, beletesszük az uborkát, megsózzuk, teszünk bele cukrot,és forrni hagyjuk.
Biszkemártás:
A biszkét szépen megtisztítjuk, megmossuk. Egy 1 lábosba teszünk zsírt, kevés cukrot, ha a cukor megsárgult, rá tesszük a biszkét, és leborítva pároljuk. Ha zsírjára pároltuk, teszünk bele lisztet, ismét pároljuk,azután vízzel föleresztjük, megsózzuk, forrni hagyjuk.Tálalás előtt tejfölt teszünk bele.
Tormamártás:
A tormát megtisztítjuk és lereszeljük. Egy jó kanál tejfölt 1 kanál liszttel összekavarunk, beletesszük a reszelt tormát, cukrot, sót és mindezt jól forrni hagyjuk.
Ecetestorma:
A tormát miután megtisztítottuk, lereszeljük. Kevés időre a sütőbe tesszük, de a sütő ajtaját nyitva hagyjuk,hogy a torma az erejét elveszítse, de meg ne sárguljon.Csészébe tesszük a tormát, öntünk rá kevés ecetet, vizet,teszünk bele cukrot, hidegen összekavarjuk.
Majonéz mártás:
2 tojás sárgáját egy csipet sóval, erősen elkeverünk,azután 1 kanál finom olajat hozzákavarunk, egy kevés borecetet, pici cukrot teszünk bele, és addig kavarjuk, míg az egész sûrû és szép sima.Hideg sült húsok mellé, vagy halhoz adhatjuk.
Pikáns sajtmártás:
Kis tálban 4 evőkanál mazsolára forró vizet öntünk, 10 percig dagadni hagyjuk. Közben mixerben 200 g darabos sajtot, 2 ek borecetet, kisebb 1/2 hagymát durvára aprítva, 1 tk őrölt chilit, 1/2 tk. curryt, sót és fekete borsot összekeverünk. Ha a massza mártásnak sűrű lenne, adjunk hozzá egy keveset a mazsola áztatólevéből vagy esetleg kevés tejet. A mazsolát lecsepegtetjük, és belekeverjük a sajtos masszába. Legalább 20 percre hideg helyre tesszük. Kvékerrel és nyers zöldséggel tálaljuk. 4-6 adagra elegendő.
Rokfortos mártás:
Tálban összemorzsoljunk 100 g rokfort sajtot ha nincs akkor jó a márványsajtot. 100g majonézt, 125 g tejfölt, 2 evőkanál tejet, 1 tk. Worcester-szószt, 1/4 tk. mustárt, borsot és pár csepp Tabasco szószt adunk hozzá, majd mind ezt összekeverjük. Ha a massza túl keménynek tűnne, még egy kevés tejet adhatunk hozzá. A tálat fóliával lefedjük, és kb 20 percig hűvösre tesszük.
Fűszeres joghurtmártás:
1 db újhagymát megtisztítjuk, megmossuk és összevágjuk. 1 fokhagyma gerezdet megtisztítjuk, és apróra vágjuk vagy darálóval össze darájuk. Turmixgépben finommá pépesítjük az újhagymát, 2 evőkanál aprított petrezselymet, 1 evőkanál tárkonyt és a fokhagymát. Hozzáadjuk a 225 g joghurtot és a majonézt, majd mindezt egy műanyag kanállal jól összekeverjük. A joghurtmártást sóval és borssal ízesítjük.
Sajtmártás:
2 gerezd fokhagymát megtisztítjuk és összepréseljük. Hozzáadjuk a 100 g puha vajat, a 100 g sajtot, 100 g túrót, majd az összes hozzávalót jól összekeverjük. Végezetül a mártásokat sóval és borssal ízesítjük, hűtőszekrénybe tesszük vagy rögtön tálaljuk.
Zöld mártás:
Mixerben simára kevert pürét készítünk 100 g majonézből, 100 g joghurtból, 2 ek aprított kaporból, 2 ek aprított zöldhagymából, 2 ek aprított petrezselyemből, 1/4 tk. szárított tárkonyból és 2 ek. vörösborecetből. Ha szükséges, időnként megszakítjuk a mixelést, hogy az edény faláról lekaparjuk a mártást.