MAKÓI HAGYMA
A makói hagymakultúra több mint két évszázados, de a helyi irodalomban az első módszeres feldolgozások mindössze 40—50 évvel ezelőtt jelentek meg. A fél világot meghódította már a hagymánk, osztatlan elismerést szerzett világszerte, csak éppen az összefoglaló irodalmi publikációk maradtak el.A makói hagymakultúra páratlan gazdag irodalmában bőven található történeti, földrajzi, közgazdaságtani, szociológiai, nyelvészeti, néprajzi, biológiai, illetve növénynemesítési stb. feldolgozás, de még mindig elég sok a fehér folt főleg néprajzi, történeti és részben nyelvészeti vonatkozásban. A jelen írás célja, hogy a történeti néprajz módszerével megkíséreljük felvázolni a makói hagymakultúra fejlődését a kialakulástól 1900-ig.
A makói hagymakultúra kialakulása és fejlődése
Makó gazdaságtörténetében a hagymakultúra előiskolája a szőlőművelés
volt, melynek első virágzása még a török megszállás idejére nyúlik vissza.
M. Zeiler 1664-ben, Georg Krevitz 1685-ben megjelent könyve szerint Makó
elsősorban szőlőtermeléséről híres.. A régi térképek fel is tüntetik a város közelében levő szőlőföldeket:. Ebben a korai időben a hagyma nem kizárólagos terméke belterjes gazdálkodásunknak, csak egy a különféle vetemények (dohány, gyökér, sárgarépa^
paprika, zeller, lencse, borsó, paszuly stb.) között.
"Termesztenek pedig veres és fokhagymát sokat; paprikát annyit, hogy némelyek, törve hordókat töltenek meg véle; mindenféle káposzta, és saláta nemet eleget, 's jót. De kivált gyökeres veteményeiről híres Makó. Az itt termő petrezselyem, zeller, peszternák, sárga répa, mind bővségével, mind szépségével 's jóságával elsőséget érdemel."
Évtizedek óta él a köztudatban az a téves felfogás, hogy Szirbik Miklós református lelkész vette rá eleinket a hagymatermesztésre. Szirbik 1817-ben kerül Makóra, de csak Szikszai Benjamin halála után, 1828-tól választják meg első prédikátornak, amely tisztséget 1853-ban bekövetkezett haláláig visel. Hagymatermesztésre buzdító tevékenységet csak Szikszai Benjámin halála után kb. abban az időben fejthetett volna ki, amikor ismert könyvét írta, tehát az 1830-as években. Ekkoriban pedig messze földön híres már a makói hagyma. Maga Szirbik állapítja meg, hogy
". . , az Alföldet és Bánátot elönti Makó gyökerével, hagymájával és paprikájával."
A Makói Városi Levéltárban a hagymatermelésre vonatkozó legelső adat
1755-ből való. Tornyáról írja Marczibányi Lőrinc, Gerlicze János makói
bírónak:
"Fokhagymára elküldettem egy Máriást, vegyen ültetni való fokhagymát,
és vöröshagymát is vegyen egy-két koszorúval."
Egy 1779-es vagyon összeírásban megjelenik a "hagymakapa" elnevezés..
https://mandadb.hu/tetel/782658/Hagymakapa
Ez az adat arra enged következtetni, hogy már nemcsak egyszerűen termelik
Makón a hagymát, de bizonyos differenciálódás is jelentkezik a munkaeszközökben, nevezetesen kialakul az a kapatípus — a mai kaparó őse —, melyet kizárólag a hagymában használnak.
A makói hagymafajta
Erdei Ferenc megállapításai szerint hagymánk alapanyaga a régi makói
hagyma, mely kis termetű, kemény húsú és élénk világos színű lehetett. Alakra
nézve vagy hosszas, alul, felül hegyesedő vagy pedig laposan gömbölyű (leány
csöcsü). Megbízható fajta volt, de nem lehetett bőtermő és erősen hajlott a
bördösődésre.
Hogy mikor vált a makói hagyma nagy testűvé, ez még eldöntetlen kérdés. Nem bizonyítható arról a Kazinczy által 1799-ben Tirolban látott, vízi
úton szállított "szörnyű nagyságú" magyar hagymáról, hogy valóban makói
volt-e, de az kétségtelen, hogy abban az időben már van Magyarországon
nagy testű hagyma. Az is tény, hogy akkoriban a magyarországi hagymatermelés élvonalában áll már Makó. A szárítási eljárást megelőzően is főleg dughagymás eljárással termelhették a vöröshagymát. Ekkoriban csak a legapróbb dughagymát,
a zsigát rakhatták el, mivel ez szárítás nélkül sem igen bördözik fel, de az
ilyen módon termelt hagyma a mi talajviszonyaink mellett apró marad. Nagyméretű étkezési hagymát — ahogyan most mondjuk — csak az első, vagy
második rakni való hagymából lehet elérni, ez viszont nagy százalékban hajlamos a felbördőzésre. És itt van az óriási jelentősége annak a felismerésnek,
hogy szárítással meg lehet akadályozni a bördösődést. Ebben a felfedezésben
rejlik a makói hagymatermelés legfőbb titka. Hogy a szárításra hogyan jöhettek rá, a szájhagyományon alapuló visszaemlékezés már mit sem tud. Valószínűleg az első felfedezők azok lehettek, akik, a fagyveszély elől dughagymájukat a búbos kemence kuckójába tették.
Csodálkozva tapasztalhatták, hogy a kuckóban telelt hagyma — ezt nevezték
kuckós hagymának — nem hozott bördőt, és a hagyma feje feltűnően nagyra
nőtt. E felfedezési folyamatnak következő lépcsőfoka a rács alkalmazása.
A múlt század második felében még a zsigát a kuckóban teleltették. A szárítás elterjedése még a 18. századra tehető, és ennek megfelelően
hagymánk kezdettől fogva viszonylag nagy méretű lehetett.. Ez a hagyma nagy testű, fölül vállas, alul
hegyesedő, héja világos és vékony. Valószínűleg ez a változat hasonlít legjobban a régi makói fajtához.