Konyhai trükkök

Ízvadász fortélyok

Tévhit, hogy a sótól lesz kemény a csirkemáj. Nyugodtan megsózhatjuk sütéskor, a titok, hogy ne süssük túl sokáig! 

Sokan úgy tartják, hogy a lencsét be kell áztatni főzés előtt. Azonban így "ledobja a ruháját" – azaz kibújik a héjából – és kevésbé lesz esztétikus. Nem kell sokkal tovább fázni áztatás nélkül sem, azonban sokkal gusztusosabb, étvágygerjesztőbb végeredményt kapunk.

 Könnyen és gyorsan készíthetünk házi paradicsompürét, amelyet aztán pizzákhoz, tésztákhoz használhatunk. Sokan úgy tudják, hogy csak akkor lesz jó a házi paradicsomszósz, ha először a megmosott paradicsomokat forró vízbe megfürdetjük, majd lehéjazzuk, kimagozzuk és így dolgozunk vele. Van azonban egy sokkal gyorsabb módszer is: a paradicsomokat kevés vízben egy kis fokhagyma társaságában megfőzzük (néhány perc), majd egy botmixer segítségével az egészet szétturmixoljuk. Így benne marad a héja, magja is, mégis egy magas rosttartalmú, sima, csomó- és darabmentes szószt kapunk, melyet kedvünkre fűszerezhetünk a további felhasználás szerint. 

Ha lehet, a gombás ételekhez használjunk vargánya gombát, sokkal intenzívebb az íze, mint a hagyományos shampion gombának.

 Adjunk a lencsefőzelékhez egy kis áfonya vagy sárgabarack lekvárt. A pikáns, savanykás ízhez nagyszerűen harmonizál az édeskés lekvár íze.

 A kóla nem csak innivaló, de pácolhatunk benne húst is. Mivel erős savat tartalmaz, így a hús rostjait megpuhítja, eltünteti a karakteres ízt a marhahúsból és kicsapja belőle a vért. 

Egy perc alatt készíthetünk finom és egészséges gyümölcsfagyit. Csak egy doboz gyorsfagyasztott bogyós gyümölcs és 1,5 dl tej, valamint egy kis cukor kell hozzá. Mindezt összeturmixoljuk és azonnal fogyaszthatjuk. 

 A nemesebb szelet húsokat lehetőleg csak sütés után sózzuk meg, mert a só az értékes ízanyagokat kiszívja a húsból, és ezzel rágósak, szárazak lesznek. A halakat viszont érdemes előre besózni, mert akkor nem törik annyira a halhús, pl. a halászlében.  

Ha a kemény tojás főzőlevét erősen megsózzuk, nem robban szét oly könnyen a tojás. Ezért jó többek között a húsvéti tojást a sonka levében főzni. 

 Ha édességet készítünk, könnyen megspórolhatunk jó néhány kalóriát azzal, ha a cukor mellett egy kevés sót is teszünk hozzá. A só ugyanis az édes ízeket is kiemeli, így kevesebb cukor elég a kívánatos íz eléréséhez. Persze a sózást se vigyük túlzásba, mert édesség helyett sós süteményünk lesz. 

 Főzelékek és levesek sűrítő anyaga liszt helyett maga a zöldség alapanyag lehet, amelynek egy részét összeturmixoljuk. 

 A vércukor szintünkre sokkal kedvezőbben hat, ha a vagdaltba áztatott zsemle helyett főtt sárgaborsót teszünk. 

 Galuskáknál a liszt egy részét turmixolt zöldségekkel pótolhatjuk, pl. sárgarépa, paraj, zöldborsó. Így nem csak az energiaértékét csökkenthetjük, de a színét, és az ízét is javíthatjuk.  

A burgonya héja mérgező, és a megzöldült vagy csírázásnak indult gumók veszélyesek, ezért ezeket sosem főzzük héjastól, és vastagabban hámozzuk. Akár héjában főzzük a krumplit, akár hámozva, mindig tegyünk a fazékba egy kis vaj- vagy margarindarabot, így a főzővíz nem fut ki, és a krumpli is gyorsabban megpuhul.

Elsózott leves: Az áttetsző levesekbe főzzön tésztát vagy egy szem hámozott nyers burgonyát. A keményítő felszívja a só nagy részét. 15-20 perc múlva el lehet távolítani a tésztát vagy a burgonyát. 

Fonnyadt leveles zöldség: rövid időre áztassa nagyon hideg vízbe (de ne tegye jég közé, mert az felsérti a leveleket), aztán csomagolja be nedves konyharuhába, és rakja a hűtőszekrénybe.

 Körmünk télen a vitaminhiány miatt könnyebben töredezik. Helyes, ha egy félbevágott citromba mélyeszti, mert attól nem csak egészségesebbé, keményebbé válik, hanem szépen kifehéredik. 

Lángoló palacsinta készítése akkor lesz sikeres, ha a melegen tartott palacsintákat porcukorral megszórjuk, az előkészített alkoholt is felmelegítve öntjük rá, és azonnal meggyújtjuk. Így biztosan szépen lángol, és a karamellizálódott cukortól a palacsinta még finomabb lesz. 

Odaégett sült hús: csak találékonyság kérdése az egész. Dörzsölje be őrölt bors, csili- és fokhagyma keverékével, és tálalja fűszeres sültként. Vagy szeletelje fel úgy, ahogy van, és használja keverve sütött fogásokhoz, salátához vagy tekerje tortillába.

Ragacsos tészta: azonnal szűrje és hűtse le. Aztán tegye egy serpenyőbe, adjon hozzá legalább egy evőkanál oliva-olajat, és rázogassa, amíg fölforrósodik.

Száraz péksütemény: nedvesítse be az ujját és fröcsköljön a péksüteményre egy kis vizet, aztán rakja mikrózható főzőtasakba, és tegye be legföljebb öt másodpercre a mikróba, vagy csomagolja fóliába, és tíz percig melegítse 250 fokos sütőben. 

Túlfőtt tészta: tegye jeges vízbe vagy folyasson rá hideg vizet néhány percig, hogy megállítsa a főzési folyamatot és a benne lévő keményítő összeugorjon. Egyébként a tésztákat sós vízben (kocka-tésztákhoz kevés étolajat csepegtetve) főzzük, majd szűrjük le róla a vizet, amiben megfőtt. A szűrőben engedjünk rá forró vizet, néhányszor megrázogatva ismételjük meg. Utána jól csöpögtessük le, és úgy tálaljuk megfelelően ízesítve. A tészta nem lesz ragacsos és melegen kerül az asztalra. 

Túlfőzött zöldség: amilyen gyorsan csak lehet, hűtse le jeges vízben, aztán rövid időre tegye forró csontlevesbe (ha nincs kéznél, húsleves-kockából pótolja), hogy fölmelegedjen. Ha nem a levesbe szánta, akkor tálalás előtt spriccelje be kevés savanyú gyümölcs (citrom, zöld citrom vagy akár narancs) levével, s úgy tálalja.

 Vadhús pácolásához mindig üveg- vagy porcelán-edényt használjunk, fémet soha, mert ettől a pác íze megváltozik, vagyis átveszi a fém ízét. Ha régebbi merő- vagy evőeszközt használnak, soha ne hagyja savanyú – pl. ecetes ételben, mert fémízű lesz, s ha nem mossák el hamar, megzöldülnek. 

Száraz kenyér feljavítása Nem kell kidobni a többnapos, megszáradt kenyeret, könnyen visszakapjuk frissesség hatását. Egy lábasba-tepsibe tegyük bele pl. a kukta-fazék rácsát vagy egyéb rácsot, öntsünk bele 1-2 mm vizet. A felszeletelt kenyereket pakoljuk a rácsra úgy, hogy ne érjenek bele a vízbe, fedjük le. Rövid melegítés után a vízgőz megpuhítja a kenyeret, visszavarázsolja frissességét. Sosem dobjuk kukába a (mindennapi) kenyerünket! 

Égett szag eltávolítása Ha a tűzhelyen valami kifut, és bűzt áraszt, akkor egy sütőlapot helyezzünk a gáz fölé, gyújtsunk alá, és a lapra csöpögtessünk néhány csepp ecetet. Ezt többször ismételjük meg – természetesen közben szellőztessünk ki – a kellemetlen égett szag megszűnik. 

Ha kifut a tej, távolítsuk el onnan a lábast, s a tűzhelyet a kifutott (még nem megégett) tejjel szivaccsal törölgessük át, utána öblítsük le a szivacsot, és úgy is törölgessük át, a foltok is eltávolodnak, s a tűzhely lapja tiszta és fényes lesz! Ha nem tej fut ki, akkor sem más tisztítószert használok, hanem egy szedőkanál tejjel öntöm le a leégett részt, s azzal tisztítom, s ha a leégés vastagabb-erősebb, igénybe veszem az edény-súroló kefémet. 

Sütő tisztán tartása Mivel nem kellemes a sütőben a kiszáradt odaégett maradékokat sikálgatni, én mindig kibélelem a sütőt alufóliával. Így ha valami kifröcskölődik, könnyebb a fóliát időnként kicserélni, mint folyton tisztogatni az egészet. 

Ha pirospaprikát használok, óvatosan kell eljárni. Lecsóhoz, pörköltfélékhez, mielőtt a megfonnyasztott hagymára (vagy a rántásra) szórnám a pirospaprikát, a tűzről lehúzom az edényt, és ott keverem bele a paprikát. Így megmarad a paprika piros színe és a zamata  A paprika forró tűzön azonnal megég, és amellett, hogy a színe megváltozik, ráadásul keserű lesz. Ezért kell lehúzni a lábast, összekeverni a hagymával-rántással, stb., a rántást hideg vízzel felönteni, a hagymaféléhez hozzáadni a húst és egyebet. 

Miért csomósodik meg időnként a rántás, amikor a levesbe-főzelékbe kerül? Tudni kell, hogy a forró rántást hideg vízzel fölengedve, folyamatos kevergetés mellett, gyorsan kell az ételhez önteni. Viszont hideg rántásra előbb forró levet kell tenni, s azzal keverve rakni a levesbe-főzelékbe, vagy apránként egyenesen a zubogó folyadékba keverni. 

Húsoknál figyeljünk a következőkre: Személyenként általában 12-15 dkg csont nélküli színhúst számítsunk. Mindig a rostokat keresztbe vágva szeleteljük – vagy már szeletelve vásároljuk a hentesnél. Általában gyengén ki kell verni a szeleteket; ezzel a rostokat szétroncsoljuk, s nem rágós, hanem porhanyós lesz. 

A sült húsokat lehetőleg azonnal frissen tálaljuk, mert ha áll, akkor megkeményedik. 

A burgonyát megtisztítva, megmosva és karikákra vagy kockákra vágva meleg vízzel öblítsük le, szűrjük róla le, csak utána tegyük a zsiradékra sütni, akkor nem ragad össze.

A tojás a legérzékenyebb alapanyagok közé tartozik, hiszen könnyik törik, a belőle készült ételek pedig hamar megromlanak. Annál pedig kevés dühítőbb dolog van, mikor túl későn jövünk rá, hogy a hűtőszekrényből kivett tojások már nem felhasználhatók. A frissesség ellenőrzéséhez nem kell mást tennünk, mint fogni egy nagy tálat, amit megtöltünk hideg vízzel. Tegyük bele a tojást és figyeljük meg, hogyan viselkedik! Ha a tojás csúcsa még az edény alján van, de függőlegesen lebeg, akkor olyan 10-12 napos lehet, tehát bátran felhasználhatjuk Ha viszont a víz tetején lebeg, azonnal dobjuk ki! Az idő teltével a héjon keresztül elpárolog a tojásban lévő víz, így az alján lévő légbuborék mérete, és annak felhajtóereje nőni kezd, tehát minél több levegő van a tojásban, annál könnyebben úszik a víz felszínén .

A megkeményedett sajtot áztassuk tejbe, így másnapra újra fogyasztható lesz 

Ha növényi habtejszínt veszünk, a hab teljes felverése előtt tegyünk bele két kanál tejfölt és így verjük kemény habbá. Így a hab még két nap múlva is kemény lesz, nem esik össze. 

A behabart vagy rántott leveseket forrás után már ne fedjük le, mert nagyon gyorsan kifuthatnak. 

A római tálat (fedővel együtt) használat előtt áztassuk hideg vízbe, ezzel megakadályozhatjuk, hogy a sütés közben megrepedjen. A sütést hideg sütőben kezdjük és csak fokozatosan növeljük a hőmérsékletet. 

Az élesztő bírja a fagyasztást, ezért mélyhűtőben nagyobb mennyiséget is tárolhatunk belőle. 

Ha krémes süteményeket szeretnénk szállítani, elkerülhetjük, hogy a csomagolópapír a krémbe ragadjon. Szúrjunk a süteményekbe néhány fogpiszkálót úgy, hogy azok néhány centire kiálljanak a tésztából és ezután borítsuk rá a csomagolópapírt. 

A nehezen puhuló húsra főzés közben öntsünk egy-két evőkanál finom ecetet. Hamarabb elkészül.

Sütés közben ne szurkáljuk a húst, mert kifolyik belőle a nedvesség és kiszárad. 

Ha rántott (bundázott) húst készítünk, mindig itassuk le a nedvességet a hússzeletekről mielőtt panírozzuk őket, e nélkül ui. a forró zsiradékba merítve a panír le fog válni. 

A májat (bármilyen májat) felhasználás előtt áztassuk tejbe vagy vízbe, így főzés közben nem keményedik meg. A májat elkészítés közben ne, csak készen, a tányéron sózzuk! 

Nem barnulnak be a fehér húsú zöldségek (karfiol, zeller stb.) és gyümölcsök (alma, körte), ha rögtön a feldarabolás után kevés citromlével megpermetezzük őket. 

Főzzük a karfiolt fedő nélkül, és a puffasztó gázok elillannak. 

Ha a zöldpaprikánk nagyon erős (és ezt nem szeretjük) dobjuk lobogó forró vízbe. 1 perc alatt az ereje zöme elillan. 

Csípős zöldpaprikát ettünk? A hideg víz nem oltja a szánkban égő tüzet? Próbáljuk ki a tejet, az majd segít! 

Ha a zöldborsót éjszakára hideg vízbe áztatjuk, majd a vizet leöntve, 48 órán át meleg helyen tároljuk, akkor a meginduló csírázás miatt a borsószemek édesebbek és puhábbak lesznek. 

Néhány csepp citromlé miatt kár lenne felvágni a citromot. Szúrjunk bele egy vastagabb tűt és a lyukon nyomjuk ki belőle a szükséges mennyiséget. Így még jó néhány napig eláll a gyümölcs. 

Sose szobahőmérsékletlen olvasszuk ki a húst a gyorsabb kiolvasztás érdekében a legtöbbször a konyhapulton olvasztjuk ki a fagyasztóból kivett húst. Ha így teszünk, a baktériumok gyorsabban szaporodnak, és nem könnyű azt sem megállapítani, mikor kezd megromlani, mert külsőleg nem látszik. A profik szerint sokkal célravezetőbb, ha a hűtőbe rakjuk a kiolvasztani valót. A másik opció, ha a légmentesen becsomagolt húst hideg vízbe helyezzük. Ilyenkor azonban félóránként cseréljük a vizet. 

© 2022 Ádám receptjei. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el